2016. december 30., péntek

Bemutatkozás

Annimari vagyok, a Könyvek oltalmában blog szerkesztője. Az olvasás a szenvedélyem, a könyvek vásárlása pedig a függőségem.
Ez az oldal a 2016-os könyvkihívás miatt (is) jött létre. A verseny indított el ugyanis azon az úton, hogy igényem legyen arra, hogy leírjam a véleményemet azokról a könyvekről, amiket olvastam.(Részvételi feltétel volt ugyanis, hogy minden befejezett könyvről írni kellett néhány mondatot.) Vannak a környezetemben olyanok, akikkel elolvassuk ugyanazokat a műveket, de mégis sok olyan élmény marad bennem, amit szeretnék másokkal megosztani. Ezért döntöttem a blogírás mellett.
A cím ötletét egy idézet adta és bár eléggé elcsépeltnek tartom mások gondolataival kifejezni magunkat, talán itt a bemutatkozásnál még belefér.
"A könyvek oltalmat nyújtanak a világ ellen; megszabadítanak a gondoktól; magukba gyűjtik a szépség töredékeit. És olykor egészen megzavarnak, annyira lenyűgöznek." (Laurence Plazenet: Magányos szerelem, 161-162. oldal, Libri)

Remélem néhány olvasni és kommentelni fogjátok az írásaimat. Érezzétek jól magatokat itt!
A képet a németországi Wartburg várában készítettem, Luther Márton könyvtárában.